Betegek kenete

Betegek szentségének felvétele

A Betegek Világnapjának (febr. 11.) közelségében közösségünkben is lehetőség nyílik arra, hogy felvehesse a betegek szentségét. Reméljük, ez a kis ismertető segítséget nyújt ebben Önnek.

Mit olvasunk a Szentírásban?

„Azok elmentek, s hirdették a bűnbánatot, sok ördögöt kiűztek, és olajjal megkenve sok beteget meggyógyítottak.”  (Mk 6,12-13)

„Beteg valamelyitek? Hívassa el az Egyház elöljáróit, és azok imádkozzanak fölötte, s kenjék meg olajjal az Úr nevében. A hitből fakadó ima megszabadítja a betegeket, és az Úr talpra állítja. Ha pedig bűnöket követett el, bocsánatot nyer.” (Jak 5,14-15)

„Örömmel szenvedek értetek, és testemben kiegészítem, ami Krisztus szenvedéséből hiányzik, testének, az Egyháznak javára.” (Kol 1,24)

„Hűséges és irgalmas Atyánk, hálát adunk néked, mert nekünk adtad Fiadat, Jézust, Urunkat és testvérünket. Ő szerette a szegényt, a beteget, a kitaszítottat és a bűnöst, nem ment el részvét nélkül semmiféle ínség mellett.” (VII.C. Eukarisztikus ima)

Ki részesülhet benne?

Minden katolikus, megkeresztelt ember, aki súlyos betegségben van vagy állapotszerűen beteg (cukorbeteg, szívbeteg), műtét előtt áll, idősebbek, akik úgy érzik, folyamatosan gyengülnek, idősödésüket teherként élik át, már felvette, de ismét beteg, vagy betegsége súlyosbodott, ha szükséges (súlyos bűn), előtte meggyónt

Hogyan történik a szentségfelvétel?

Szentmise keretében vagy a betegágynál, a pap megszentelt olajjal keresztet rajzol a beteg homlokára és mindkét kezére, miközben ezt mondja:

E szent kenet által és nagy irgalmassága szerint segítsen meg téged az Úr a Szentlélek kegyelmével! Ámen. Szabadítson meg bűneidtől, üdvözítsen téged, és erősítsen meg jóságosan! Ámen.

Mi a szentség hatása?

Testi-lelki enyhülést ad: Erősíti bizalmamat a Mindenható Istenben, segít szembeszállni a kísértésekkel és a félelemmel. Ha lelkemnek üdvösségére válik, visszaadhatja egészségemet. Bűneim maradékától is megtisztít, bűnbánatomat teljessé teszi.
Betegek kenete
Betegek kenetének felvétele (űrlap)

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>