2013. június havi bejegyzések

Fűkaszálás és cserjeírtás

IMG_0319Mivel anyagi lehetőségeink meglehetősen szűkösek és ennél fogva nem tudjuk megoldani a négy hektáros terület kaszálását, a munkát saját magunknak kell megoldanunk. Kérjük a városlakók és kedves testvérek segítségét július 6-án, szombaton reggel 6 és 11 óra között. Az, aki tud segíteni, következőképpen teheti:
fűkaszával vállal egy sort
fűrésszel segít a cserjék kivágásánál
Amit mi tudunk adni cserébe:
víz és zsíroskenyér munka közben
sör és némi pálinka munka után

Hálaadó szentmise

IMG_0261Hálát adunk a Jóistennek, amiért az idei árvíz nem okozott nagy mértékű károkat; a város polgáraiért, akik összefogva és szorgalmasan dolgoztak az árvízi védekezés során; az önkéntesekért és a rendvédelmi szervek tagjaiért, a szakemberekért, akik minden telhetőt megtettek a károk enyhítéséért.
Imádkozunk azokért, akiket az árvíz során anyagi kár vagy lelki megrázkódtatás ért, hogy az irántunk tanúsított szeretet révén erősödjön meg bizalmuk Istenben és az ember eredendő jóságában.

Árvíz

Felhívjuk a kedves testvérek figyelmét, hogy a rendkívüli árvízveszély miatt a Hétkápolnai templom szertartásai a következőképpen módosulnak a szempontok figyelembevételével:

1. minden férfi, aki mozgásképes, ne misére menjen, hanem az árvízvédelem segítségére
2. az özvegyek és nyugdíjas hölgyek, amennyiben és amíg a templom gyalogosan megközelíthető zarándokoljanak a Kegytemplomba és kérjék a Hétkápolnai Boldogságos Szűz valamint Nepomuki Szent János közbenjárását városunkért
3. szombaton a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend tagjai, akik mobilizálhatók az árvízi védekezésnél ott segédkezzenek, a többieket kérem, hogy 16:45-től vezessék a rózsafüzért a Kegytemplomban, hozzáadva az alább található imákat
4. miserend: mind szombaton 17:30, mind vasárnap 9:30 és 17:30 csendes, rövid mise

9.kép
Imádság árvíz idején:
Most segíts meg…
Oltalmad alá…

Uram, irgalmazz nekünk! Uram, irgalmazz nekünk!
Krisztus, kegyelmezz nekünk! Krisztus, kegyelmezz nekünk!
Uram, irgalmazz nekünk! Uram, irgalmazz nekünk!

Krisztus, hallgass minket! Krisztus, hallgass minket!
Krisztus, hallgass meg minket! Krisztus, hallgass meg minket!

Mennyei Atyaisten Irgalmazz nekünk!
Megváltó Fiúisten Irgalmazz nekünk!
Szentlélek Úristen Irgalmazz nekünk!
Szentháromság egy Isten Irgalmazz nekünk!

Szentséges Szűz Mária Könyörögj érettünk!
Istennek Szent Anyja Könyörögj érettünk!

Nepomuki Szent János Könyörögj érettünk!
Szent János, aki szüleidnek a Boldogságos Szűzhöz intézett könyörgéseik révén születtél e világra Könyörögj érettünk!
Szent János, akit születésedkor csodálatos fényesség köszöntött Könyörögj érettünk!
Szent János, aki szüleidnek egyetlen öröme és vigasztalása voltál Könyörögj érettünk!
Szent János, az Isten házának szorgalmas szolgája Könyörögj érettünk!
Szent János, buzgó apostoli férfiú Könyörögj érettünk!
Szent János, az evangélium buzgó hirdetője Könyörögj érettünk!
Szent János, a prágai egyház világossága Könyörögj érettünk!
Szent János, az egyházi férfiak tükre és példája Könyörögj érettünk!
Szent János, szegények és ügyefogyottak gyámola Könyörögj érettünk!
Szent János, keseredettek vigasztalója Könyörögj érettünk!
Szent János, minden világi pompa és dicsőség megvetője Könyörögj érettünk!
Szent János, gyermekségedtől a Szent Szűz ájtatos tisztelője Könyörögj érettünk!
Szent János, a lelkek üdvösségének fáradhatatlan keresője Könyörögj érettünk!
Szent János, a bűnösök igazi bűnbánattartásra vezérlője Könyörögj érettünk!
Szent János, a szentség tündöklő példája Könyörögj érettünk!
Szent János, jövendölő lélekkel megáldott próféta Könyörögj érettünk!
Szent János, angyali tisztaság edénye Könyörögj érettünk!
Szent János, csodálatos béketűrés formája Könyörögj érettünk!
Szent János, a gyónás titkainak győzhetetlen s állhatatos megőrzője Könyörögj érettünk!
Szent János, kegyetlen kínokban győzhetetlen bajnok Könyörögj érettünk!
Szent János, aki inkább elszenvedtél minden fájdalmat és a keserves halált, mintsem a szentgyónásból akár legkisebb vétket is feltárnád
Könyörögj érettünk!
Szent János, aki a mártírhalálra szüntelenül készültél Könyörögj érettünk!
Szent János, akit a szentgyónás titkainak megtartásáért a Moldva vízébe vetettek Könyörögj érettünk!
Szent János, akinek holtteste a vízen éjjel ragyogó mennyei fényességgel megmutatkozott Könyörögj érettünk!
Szent János, aki koporsódban is sok csodával tündököltél Könyörögj érettünk!
Szent János, Istennek kedves mártírja Könyörögj érettünk!
Szent János, csehek nagy csodatevője és pártfogója Könyörögj érettünk!
Szent János, Prága városának drága kincse Könyörögj érettünk!
Szent János, jó hírük és nevük veszedelmében forgandóknak hathatós pártfogója Könyörögj érettünk!

Isten, irgalmazz nekünk! Jézus, kegyelmezz nekünk!
Isten, irgalmazz nekünk! Jézus, hallgass meg minket!

Minden gonosztól Ments meg, Uram, minket!
Minden bűntől Ments meg, Uram, minket!
Minden veszedelemtől Ments meg, Uram, minket!
Árvíztől Ments meg, Uram, minket!
Az ördögnek incselkedéseitől Ments meg, Uram, minket!
Dögvésztől, éhségtől és háborútól Ments meg, Uram, minket!
A te parancsolataid megszegésétől Ments meg, Uram, minket!
Szentségtörő, kárhozatos gyónástól Ments meg, Uram, minket!
Jóhírünk s nevünk gyalázatától Ments meg, Uram, minket!
A gonosz nyelvek rágalmazásától Ments meg, Uram, minket!
Mindennemű gonosztól Ments meg, Uram, minket!
A te dicsőséges szentednek, Nepomuki Szent Jánosnak hathatós érdeme s esedezése által
Ments meg, Uram, minket!

Isten Báránya, ki elveszed a világ bűneit! Kegyelmezz nekünk, Jézus!
Isten Báránya, ki elveszed a világ bűneit! Hallgass meg minket, Jézus!
Isten Báránya, ki elveszed a világ bűneit! Irgalmazz nekünk, Jézus!

Krisztus, hallgass minket! Krisztus, hallgass minket!
Krisztus, hallgass meg minket! Krisztus, hallgass meg minket!

Uram, irgalmazz nekünk! Uram, irgalmazz nekünk!
Krisztus, kegyelmezz nekünk! Krisztus, kegyelmezz nekünk!
Uram, irgalmazz nekünk! Uram, irgalmazz nekünk!

Imádkozzál érettünk dicsőséges Nepomuki Szent János!
Hogy méltók lehessünk Krisztus ígéreteire!

Könyörögjünk!
Ó, Istennek csodálatos mártírja és nagy szentje, dicsőséges Szent János,
aki IV. Vencel, cseh király gonosz kérésére, sok kínzás ellenére sem hoztad nyilvánosságra
a királyné gyónását és ezért a prágai hidról a Moldva vizébe vetettek,
és a folyóvízen, ahol tested elmerült, éjszaka megjelenő fényesség által,
a te ártatlanságodnak és nagy szentségednek bizonyítékaként megjelentél;
akit az egész egyházi rend és nép nagy tisztelettel övezve a prágai főtemplomba vitt
és eltemetett.
Téged, aki a szentgyónás titkainak megtartásáról ily csodálatos
és örökkévaló emlékezetet hagytálmagad után, nagy érdemeid
és Istentől neked adott kegyelem által nagy bizalommal kérünk, eszközöld ki számunkra,
hogy az Istennek ellenünk fölgerjedt haragja megszűnjék;
hogy a bűneink által érdemelt büntetéseket, dögvészt, éhséget, háborúságot
és más testi-lelki veszedelmeket kegyelmesen tartson távol tőlünk,
valamint halálunk előtt bűneinkről töredelmes gyónást és bűnbánatot tarthassunk,
Istennek tetszhessünk, életünket szentül végezhessük és az örök életre beléphessünk.
Figyelj, Uram, könyörgésünkre, amelyet Nepomuki Szent János emlékezetére
hozzád bocsátunk, hogy az ő esedezése és érdeme által a jelen életben
minden gyalázattól, szégyenvallástól megmeneküljünk,
Krisztus, ami Urunk által.
Ámen.

Könyörögjünk!
Istenünk, fáradságban erősségünk,
bajainkban menedékünk, sírásunkban vigaszunk!
Könyörülj városunkon,
hogy az árvíztől megmeneküljünk, hitben, reményben és szeretetben gyarapodjunk
és irgalmadból végül is új életre keljünk.
Legyen kérésünkben közbenjárónk a Hétkápolnai Boldogságos Szűzanya és Nepomuki Szent János.
Erre kérünk Téged a mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által,
aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben,
Isten mindörökkön-örökké. Ámen.